Keresés: Magyar Allami Nepi Egyuttes

A várakozás izgalmát idézve, angyalokkal keringőt járva csillagok fényességében, játszva elmerülni a karácsonyi csodavilágban. A Magyar Állami Népi Együttes Csodaváró betlehemese időnként bohókás, máskor lélekmelengető pillanatokon keresztül számlál vissza Jézus születésének éjszakájáig.

Hét művész, hét különböző nézőpont és kifejezési forma egyesül ebben a műsorban, hogy közösen beszéljünk a hagyományainkról. Magyarország legszebb táncai, zenéi kerülnek terítékre új folklórelőadásunkban, mely határon túli táncantológiáink ívét hivatott méltón zárni.

A bor dicsérete című előadás nem kívánja leltárként felsorolni borhoz, a szőlőhöz, a szürethez kapcsolódó a hagyományban megőrződött szokásokat. A szellemi teret Hamvas Béla és az általa megfogalmazott a „bor, mint szentség” gondolat inspirálja.

Az ünnepek közeledtével meg-meg állunk egy pillanatra, díszbe öltöztetjük a lelkünket, egyre gyakrabban jut eszünkbe, vagy csendül fel a rádióban néhány ismerős dallam, ami kihagyhatatlanul elhangzik az ünnepi asztal mellett az esztendő ezen szakaszában.

Nagy és nemes feladatra vállalkozik a Magyar Állami Népi Együttes erdélyi antológiájának színpadra állításával. Az Édeskeserű szerves folytatása annak az évek óta tartó alkotói folyamatnak, amely korszerű folklórértelmezésével, a színház eszközeinek bátor alkalmazásával, makacs következetességgel mutat rá újra és újra gyökereinkre, hagyományos kultúránk fontosságára.

A műsor a Kolozsvári Magyar Napok tizedik évfordulójára készült.

A műsor a boldog szerelmet és az egymásra találást hivatott bemutatni, az ifjú pár végül összeköti életét, és boldogan élnek míg meg nem halnak, ahogy a népmesék is végződnek.

A Magyar Állami Népi Együttes alkotóinak régi álma valósult meg, amikor Nikola Parov friss hangzású, dinamikus, ősi motívumokat görgető populáris zenéjével találkoztak. A zeneszerző különleges, szaxofont, dobot és rézfúvósokat is felvonultató etno-zenéje mellé, a magyar néptánc legdinamikusabb, legerőteljesebb mozdulatait, valóságos táncvihart állítottak színpadra.

Mi, a XXI. század vadászai, akik az alávetettségből a szabadságba kívánunk eljutni, a Szarvasénekben egyfajta mitikus emlékezetet idézünk fel. Keressük a földi átváltozások, történetek égi mását, hogy végül mint szomjazók beléphessünk saját szent terünkbe. Ahhoz, hogy áthaladhassunk a jelképes hídon, el kell hagynunk a régit: a szülői házat, a kedvest, a népet, hogy megszelídítve annak tanúságait, újjá teremthessük a szokott sémákat, és újjászülessünk magunk is.

A rapszódia jellemzője a zaklatottság, az érzelmek, a gondolatok szenvedélyes hullámzása, olyan akár a végtelen élet. Talán ez a műfaj a leginkább alkalmas arra, hogy megjelenítsük általa egy férfi és egy nő szerelmét, mely ugyanúgy lehet boldog, ahogyan boldogtalan is, de mindenképpen nyugtalan és feszült. A műsor a boldog szerelmet és az egymásra találást hivatott bemutatni, az ifjú pár végül összeköti életét, és boldogan élnek míg meg nem halnak, ahogy a népmesék is végződnek.